Két lány szállt le a repülőgépről. Pörögtek egy kicsit, boldogok voltak. Elvették a csomagjaikat a csomagtárolóból, majd kimentek és megcsodálták a várost.

- Nos, hol van az az útikönyv? -kérdezte a szőkésbarna hajú.
- Valahol itt kell lennie... Biztosan... Ni csak, itt is van! -és egy fekete-fehér, ósdi kinézetű könyvet vett elő a fekete táskájából. A könyv fele kiesett, hisz a borítója sem volt már meg.
- Tényleg nem régi ez a könyv? -kérdezte kételkedve barátnőjét.
- Ugyan már! Csak 20 éves! -mosolygott, és megpaskolta a könyvet, mire az szétesett. A lapjait szétfújta a szél. Az egyik lány sajnálkozva nézett, a másik pedig mérgesen.
- Gratulálok, ezt jól megcsináltad! -jegyezte meg a szőkésbarna.- Szólj, hogy legközelebb figyelmeztesselek, ne az antik könyveidet hozd el, ha fontos dolgunk van.
- Én tényleg sajnálom, Ao-chan, én azthittem nem esik szét! -védekezett a barátnője.
- Mégiscsak szétesett, Arare. Kérdezzünk meg valakit, hátha tudja. -vont vállat Ao-chan.- Nem haragszok, de kicsit idegesít.
- Rendben, csak ne váljunk szét. Azt hallottam, Ameikában borzalmas... -kezdte Arare, de Ao közbe vágott.
- Jól van, jól van, csak menjünk már! -és magával rántotta barátnőjét.

Körbekérdeztek mindenkit, de senki sem tudta, merre van a Kaleido Színpad. Mikor végre megtaláltak saját jóvoltávukból a színpadot, már fél óra eltelt. Még épp időben érkeztek, hiszen a többi felvételiző is még kint állt az utcán. Várakoztak ott még egy 10 percet. Aközben beszélgettek és az esélyeikről vitatkoztak. Mindenki minimum 50 százalék esélyt adott magának, ami nem biztos, hogy be is jön. Végül megjött egy szőke hajú, kedves tekintetű fiú, aki beterelte a gyerekeket az előadó terembe.

- Hoshiringo Arare... kérlek lépjen fel a színpadra. - Arare felállt, elpirulva felsétált a színpadra, és várta az utasításokat.
- Oké, rendben. Állj kézen és csinálj egy spárgát. -mondta Ken.

Arare szó nélkül megcsinálta.

- Forogj. -folytatta Ken.

Arare ezt is tökéletesen megcsinálta. Szaltózott, pörgött, ugrált, spárgázott... mindent megcsinált, amit csak kértek, ráadásul tökéletesen. Ao-tól és a többiektől ugyanezeket kérte. A legtöbben jól teljesítettek és felvették őket, de mások viszont elrontották a kézenállást, és nem vették fel őket.

- Rendben, emberek. Mindenki kap egy szobát. A kulcsokat a recepciónál kapjátok meg. Kettes szobákat kaptok, nehogy félreértés történjen. Mindenkinek jóéjszakát, holnap kezdjük az alapokat. -szólt Ken, amire mindenki távozott. Morajlás és örömkacajok, örömsírások hallatszottak el.
- Ken... -kezdte Layla.
- Igen, Layla kisasszony? -kérdezte Ken.
- Hoshiringo... nem ismerős neked ez a név valahonnan korábbanról? -kérdezte Layla.
- Nem, nem igazán. -felelte Ken.
- Kár. Pedig nekem igen, de nem tudom kideríteni, honnan. -ezzel mindaketten távoztak.

Eközben, a recepción...

- Végre sorra kerültünk! Már egy jó ideje várunk! -ezzel előre mentek a recepciós hölyghöz.
- Szobát szeretnének? -kérdezte kedves hangon.- Tessék, máris megkapják! -ezzel a kezükbe adott egy kulcsot.
- Köszönjük szépen! -ezzel a két lány elrohant, és ledobta magát az ágyra.

- Üdvözöllek benneteket, én vagyok a színpad szelleme. -ezzel meghajolt.
- A színpad szelleme? -kérdezte Ao.
- Igen, a színpad szelleme. -bólintott.

A két lány megrémülve nézett a férfira.

A következő rész tartalmából: Arare: Egy kedves tanárral elkezdjük tanulni az alapokat, és egész jól is megy nekünk, de vannak kikötései is. Engem külön dolgoztat, mert szerinte nem vagyok elég szorgalmas! (Ao) Én sem felelek meg neki, ezért ketten dolgozunk.